Jöttében-keltében az ember sok furcsasággal találkozik. A multkor, most már lehet vagy két hete, amikor még a hőség sem volt ilyen nagy, szokásom szerint elmentem egy kis tapasztalatot szerezni a mai élet különböző viszonylatairól.
Az egyik terünknél, amit valaha parknak is nyugdtan lehetett nevezni, találtam egy még meglévő fa alatt egy kis helyet, ami éppen csak elég volt a parkoláshoz. Ez persze pézbe kerül, de -- gondoltam magamban -- innen a kocsiból, kényelmesen üldögélve szerezhetem meg az áhított tapasztalatokat.
Hát ebből aztán nem is lett hiány. Először is (mivel már elég régen jártam itt), megdöbbentett a tér állapota, amely nyugodtan feltehette magának a kérdést, hogy "régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban", pedig századok elmúlásáról sem lehetett beszélni az utolsó találkozásunk óta.
A teret keresztül-kasul átszelő régi, kavicsos utak mentén sehol nem látok egyetlen padot sem, amelyek fölé akkora árnyas fák buktatták árnyékukat, hogy öröm volt alattuk egy kicsit elbeszélgetni. Most nem hogy padok nincsenek, de még a fák közül is csak imitt-amott van egynéhány eléggé megviselt, mondhatnám: hajléktalan állapotban. A néhai fű mindenütt eltűnt, a virágos ágyásoknak csak az emléke él, az sem sokáig már.
Helyettük szemét, szemét hátán, főleg papír és rongydarabok, amelyek külön-külön mind elárulja valamikori rendeltetését, már csak úgy ránézésre is, ha valaki veszi a bátorságot egyáltalán rájuk tekinteni.
A régi, füves-bokros területen most olyan nomád táborok létesültek, csak úgy találomra és ideiglenesen, mert aztán egy kis idő múlva - gondolom az éjszaka közeledtével - ezek majd gazdát cserélnek, vagy éppen megszaporodnak a lakóik.
De most még a jelenlévők hancúroznak itt önfeledten. Van aki talán tízóraizik vagy ebédel, netán reggelizik, mások éppen a majdnem meztelen gyereküket próbálják jobb belátásra bírni valamilyen ügyből kifolyólag.
Megint mások semmi morális problémát nem érezve, leguggolva azt a "ténykedést" folytatják a tábortól néhány lépésre, amit még a férfiak is ebben a pózban szoktak elvégezni. Magyarul ők most WC.-n vannak.
Igaz, a W-ből hiányzik a víz, a C-ből pedig a Closet, na de hát ilyen kicsire csak nem adunk, amikor csodák csodájára itt üzemel pár méterre egy valódi szökőkút, amely éppen alkalmas a papírhiány pótlására. Na, legalább ílymódon egy-két szép papírdarabkával, vagy rongyocskával kevesebb fogja itt diszíteni ezt az amúgy egészen festői környezetet.
Amott meg nicsak! Egy kopasz, valamikori bokor mellett -- ha jól saccolom -- egy Cromagnoni ősember és egy Neander-völgyi hölgyike éppen azon mesterkedik, hogy minél előbb egy test legyenek, ha nem is egy lélek. Mert a lélek ebben az esetben teljesen fölösleges, sőt egyszerűen "non gratis", tehát nem kívánatos valami, amiről igaz, lehet hogy soha nem is hallott ez a két ősember-féle teremtmény. Mindegy, a már befektetett munka hamar megtérül, és így minden mehet a maga évmilliós útján, mindazok láttára, akik esetleg erre a látványra kiváncsiak.
Most azonban valami egészen más dolog köti le a figyelmemet, de ezt már csak a másik bejegyzésemben mondom majd el, mert már többször észrevettem, hogy ez a csodamasina nem szereti, ha egy helyre sokat írunk. Mentés ide vagy oda, ő egyszerűen önállósítja magát, és az egész munkám fuccsba megy. Ettől pedig az Isten őrizzen, amit most remélem meg is tesz a kedvemért.
PLAZMAHALMAZ
