Most aztán nyugodtan állíthatjuk, hogy bonyolódik ám a helyzet, és egy csomó problémáról majdnem elterelődött a figyelmem ebben a nagy amerikai utazásban.
Mert itt van pl. a sírkő hányatott sorsa. Vajon mi lett vele, vagy mi volt vele előzőleg. Hiszen ha ebben az ügyben tisztán látnánk, akkor sok minden más is kiderülhetne a barguzini temető homályából.
Azt nyugodtan állíthatjuk, hogy a rajta szereplő név nem női név, mert az Alekszander azért mégsem Alekszandra, és az utóbbi biztosan nem magyar őrnagy! Na már most, ha a megtalált és amerikába kivitt csontváz tényleg nőé volt valamikor, (ami teljesen lehetetlen a rajta lévő sebhely matematikai valószinűsége alapján), akkor ugyan miért lenne a felírata férfié?
Ez most valójában két külön kérdés, így a válasz is kettős lehet.
Az egyik lehetőség az, hogy a csontokat útközben szépen kicserélték, mindannyiunk által ismeretlen okokból kifolyólag. A másik pedig az, hogy ha a feltáráskor tényleg egy nő feküdt alatta, akkor a nő sírja fölé csak áthelyezték ezt a temetőben már meglévő síremléket, azzal az elgondolással, hogy a feliratot majd "holnap" módosítjuk. Holnap pedig tudvalavőleg mindig van, így a módosítás mindig csak elmaradt, egészen addig, amíg esetleg már nem is volt értelme, mert a nő családja is meghalhatott időközben.
Ebből viszont az következne, hogy a sírkő előzőleg már egy másik síron volt, amit érthető okokból kifolyólag nem gondozott senki. Így nyugodtan el lehetett onnan szállítani a friss sírra. De ebben az esetben valahol az eredeti helyén ott nyugszik az eredeti tulajdonos is, aki senki más, mint Petőfi Sándor. Ha tehát elfogadnánk a feltárt csontok női származását, akkor a barguzini temetőben nagyon komoly munka várna a régész-kutatókra.
Bizony,van itt rejtély bőven akkor is, ha készakarva nem szaporítjuk a számukat.
Az én számomra a legbosszantóbb rejtély azonban az a szándékosan létrehozott TITOKZATOSSÁG, amely ezt az egész ügyet a kezdetétől fogva körüllengi.
Most leginkább azt szeretném tudni, hogy hova lettek a maradványok, amelyek megcsinálták azt a nagy utat, véleményem szerint teljesen feleslegesen, ha eltekintünk a minden várakozást -- negatív értelemben -- felülmúló eredményről.
Aztán a következő lépésben rendkivüli módon érdekelne, hogy miért nem lehet Hruz Máriának, mint Petőfi anyjának, a Kerepesi temetőben porladozó maradványaiból egy-két molekulányit megvizsgálni a DNS. teszt elvégzése érdekében. Ez az egyetlen ténykedés, amely semmiféle nehézséggel, károkozással vagy kegyeletsértéssel nem járna, de egyszer s mindenkorra megoldana minden problémát, amely most olyan nagy titokba kénytelen burkolózni.
Azt már csak nagyon csendesen és szinte bűntudattal merem javasolni, hogy a Petőfi sírboltból aztán nehogy az apuka, Petrovics István hentesmester maradványaiból vegyenek véletlenül vizsgálati anyagot. Több, egymástól teljesen független információ is beszél ugyanis olyan dolgokról, amelyekben magam sem hiszek, de a bizonyosság miatt nem lehet ilyenkor semmiféle szóbeszédet figyelmen kivül hagyni, főleg ha azok még megbítható környezetből is származnak.
Ez a szóbeszéd pedig arról szól, hogy esetleg esély van arra, hogy Petőfinek nem is Petrovics István hentesmester a vérszerinti apja, hanem gróf Széchenyi István. Ez a hiedelem valószinüleg onnan származik, hogy Hruz Mária bejárhatott a Széchenyi kastélyba, vagy kúriába különböző házi dolgok végzésére, mint ahogy mindig is voltak és ma is vannak bejárónők.
Én magam ehhez a feltételezéshez semmit nem kívánok hozzáfűzni, esetleg annyit, hogy akkor még nem régen törölték el a "Ius primae noctis" intézményét. Ámbár ez itt nem jelent semmit, mert a "primae noctis" ebben az esetben már úgyis jó ideje megtörténhetett, de azért hatásában az erkölcsi vonatkozásu részei még jó ideig érvényesülhettek.
Józan ésszel az ember nem tudja elgondolni, hogy miért félnek egyesek az igazság kiderülésétől ebben a barguzini ügyben. Azt hiszem a magyar közvélemény egyáltalán nem fogadná ellenszenvvel azt a tényt, hogy megtalálták Petőfi Sándor hamvait.
Legfeljebb annyi változás történne, hogy a Kossuth mauzóleum mellé kellene még egyet építeni, Petőfi részére is. Valószinüleg legalább úgy megérdemelné, mint az előbb említett "forradalmár" társa. (Ehhez egyébként, ha majd még lesz időm és energiám, akkor elmondom néhány --tudom, hogy sokakéval egyező -- gondolatomat.)
Remélem rövidesen folytatjuk még, majd egy újabb bejegyzésben.
Plazmahalmaz.
