Gondolom, azok, akik ezt a címet elolvassák, egy pillanat alatt két táborra szakadnak.
Az egyik tábor - a százszor kisebbik - mindjárt le is vonja rólam a konzekvenciát, azzal a felkiáltással, hogy "ni, itt egy bolond!", a másik csoport pedig - a sokkal nagyobb -csettint egyet az újjaival, és megelégedetten dörzsölgeti a kezeit, mondván: "na végre, egy értelmes ember is akad már a láthatáron!"
Hogy ez miért lehetne így, azt valószinűleg nem nehéz kitalálni senki emberfiának, csak meg kell néznünk a váltás eredményeit. Az előzmények ismeretében a változásokat elég könnyű lesz megítélni mindkét tábor tagságának és szimpatizánsainak.
Nem tehetek róla, de most - igaz, egyáltalán nem véletlenül - a szerencsejátékok jutnak az eszembe. Nálunk az országban a tíz milliónyi lakos közül nyugodtan mondhatjuk, hogy mintegy két millióan minden héten reménykedve játszanak legalább az egyik féle pénznyerő rendszerben.
Ez a pénznyerő kifejezés igazság szerint nagyon is találó. Ámbár meg kell jegyeznünk, hogy pl. a pénznyerő automaták esetében az üzemeltető szemszögéből nézve ténylegesen 100%-os igazsággal fogadhatjuk el a fenti elnevezést, de a játszó, nyerni akaró delikvensek oldaláról a dolog teljesen fordítva igaz! Az ő szempontjaik szerint csak és kizárólag - néhány extrém eset kivételével - a pénzrabló, vagy esetleg a pénznyelő név állja meg a helyét, sok szerencsétlen ember óriási bánatára, sőt akár tragédiájára is. (Most csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy ezek a gépek is pontosan ennek az elfuserált rendszerváltásnak köszönhetik virágzásukat, mert addig - néhány külföldi milliomosnak fenntartott helyen kivül - még a nevüket sem volt szabad megemlíteni, hála istennek!)
Ez a szerencsejátékos gondolattársítás onnan jutott az eszembe, hogy itt is úgy van, mint a rendszerváltoztatásnál volt. Magyarul, kevesen voltak a nyerők, de túlságosan sokan - majdnem az egész ország - kerültek a vesztesek táborába!
Valahogy a mostanában közkedvelt mondással lehetne kifejezni leginkább a dolog lényegét. Tehát, aki jó időben volt jó helyen, az jól, sőt nagyon jól járt, a többiek pedig nyelhették nyugodtan a száraz-kortyot, amely kifejezést azt hiszem valamikor gyerekkoromban otthon hallottam utoljára.
Ez azokban az időkben volt találó mondás, amikor a tejet még nem öntötték tízezer literszámra a csatornákba azok, akiknek annyi van belőle, hogy már nem tudnak vele mit kezdeni, de normális, elfogadható áron azért nem adnák mégsem a rászoruló éhes kis gyerekeknek! Azok inkább csak nyeljék továbbra is a száraz-kortyot!
Hát ide jutottunk ezzel a csodálatos rendszerváltással!
Érdemes egy kicsit számolni, ha esetleg még mindannyian el nem felejtettünk.
Vegyük pl. azt az esetet, amikor valaki éppen jó helyen volt a megfelelő időben. Ennek következtében - ki tudja mi módon - egyik napról a másikra milliárdos lett, sőt, akár többszörös milliárdos!
Na, most jön a matematika! Tegyük fel, hogy valakinek - mondjuk úgy kilenc millió embernek - átlagosan van havi 200 000, azaz kettőszáz-ezer Ft. fizetése, mert ez a "pár ember" éppen nem volt jó helyen a kellő időben! Ezek tehát egy teljes év alatt megkeresnek, ha minden jól megy és nem válnak szépen munkanélkülivé - amire egyébként minden esélyük megvan - majdnem két és fél millió Ft.-ot.
Ha a jól helyezkedett kartársunknak csak a szerény egy miilliárdocskát sikerült is fülöncsipnie az osztozkodáskor, akkor is éppen 400, azaz négyszáz évet dolgozhat a mi emberünk,- egy tehát a kilenc millióból,- hogy a hátrányát ledolgozhassa.
Ha azonban egy olyant veszünk alapul, aki tíz milliárdot is össze tudott gyorsan kaparászni a tíz körmének munkájával, akkor ezt az összeget szegény (nem nyertes) sok milliónyi bajtársunk csak (vagy csupán?) 4000, igen! négy ezer év alatt tudja munkával megkeresni!
Egy dologért azonban irigyelhetjük magunkat, hiszen mi is legtöbben ebbe a kategóriába vagyunk érdekeltek.
Ez pedig az a tény, hogy az egy vagy tízmiliárdos uraink már több mint 3900 éve alulról szagolják majd az ibolyát, amikor mi még vigan hajszoljuk a munkabérünket. Vígan eszünk-iszunk a kiöntözött tejből és marhapörköltekből, vigan ölelgetjük a szép majdani lányainkat és a ki tudja hányadik generációs unokáinkat.
Ebből is látszik, hogy valóban, minden éremnek két oldala van, kivéve a miiliárdos érméket, mert olyanok szerencsére nem léteznek még a milliárdosaink elég mély fenekű zsebeiben sem!
Ámbár nem lehet tudni, hogy a rendszerváltás 4000. évfordulóján nem jut-e majd az eszébe valamelyik milliárdos űk-űk unokának, hogy erre a dicső alkalomra azért a régi magyar aranyból, az egykori bakonyi aluminiumunkból csináljunk már végre legalább egy db. milliárdos érmét is.
Én mindjárt ajánlom is, hogy az érme egyik oldalán legyen látható a mi csodaszarvasunk, jelképezve az ország történetében felszarvazott mintegy kilenc millió magyar ősembert. A másik oldalra kerülő képet pedig meg kell szavaztatni, hogy valamelyik 4000 éves milliárdos ősapánk legyen-e méltó erre a megtiszteltetésre, vagy a Parlament elé kidobált és mumifikált marhafejek díszitsék-e az érme szabad felületét. Bár az igazság az, hogy a két dolog között érdemi különbséget nem nagyon lehetne felfedezni.
PLAZMAHALMAZ.
