Utoljára a "Cigányok szamarával" egy kis vidámságot akartam a bejegyzésembe csempészni, mert a jókedv, ha nem is égigérő, azért mégis jót tesz a lelki üdvösségünknek, vagy ha annak nem is, hát a lelki állapotunknak egészen biztosan.
Bizony nagyon régen volt már, hogy a különböző fajtájú emberek olyan szépen megférjenek egymás mellett, mint ahogy az az általam leírt kis kacindombi csendéletből kirajzolódott. Ha két-három szóval kellene ezt az időt behatárolnom, akkor legegyszerűbben azt mondhatnám, hogy ilyen állapot akkor és addig volt, amikor és ameddig REND VOLT EBBEN AZ ORSZÁGBAN!.
Ezt mindenki nyugodtan veheti úgy, mint színtiszta igazságot, és semmiképpen sem úgy, mint valami lázítást a fennálló rend ellen.
Rólam aztán nehéz lenne azt állítani, hogy én a most legutóbb (1989 körül) porbahullt renszer meggyőződéses híve volnék. Elég csak azt megemlítenem, hogy én az ország legelőkelőbb egyházi gimnáziumában érettségiztem, amit még első szent királyunk, Szent István alapított, és ott neveltette fiát, Imre herceget is. Aztán 1956-ban egyetemi hallgatóként teljes érzésvilágommal a forradalom mellé álltam, ámbár utólag el kell ismernem, hogy ezt a mostani "rendet" aztán igazán nem akarta egyetlen egy sem közülünk, és a magyar népből sem!
De hát meddig is van, vagy lehet valahol REND? Addig, amíg van aki ill. akik azt fenn is tudják tartani. Ehhez azonban egy olyan szervezet szükségeltetik, amelynek törvényes hatásköre van, és amely hatáskör érvényesítésének sikerességét nem gátolják és teszik lehetetlenné mindenféle kis csoportocskák hangoskodásai, garázdálkodásai a szent szólás-szabadság és a még szentebb emberi szabadságjogok teljesen tévesen értelmezett alkalmazásaival.
Mert attól, hogy ez a rendvédő szervezet becsületesen végezni akarja a neki törvényben biztosított, sőt ott megkövetelt munkáját, attól a rendszer még nem válik diktatúrává!
Én azonban teljesen meg vagyok győződve arról, hogy egy ország lakosságát abszolúte nem zavarná az a tény, hogy az őket irányító rendszert diktatúrának neveznék, ha ez a diktatúra a nép, vagy az országban lakó népek, népcsoportok számára semmiféle hátránnyal nem járna, hanem éppen ellenkezőleg, a nyugalmat és a békességet szolgálná. Magát az elnevezést meg bánja a fene!
Legyen diktatúra, csak ne kelljen félelemben élnie senkinek sem, ne lopjanak és raboljanak, ne tegyenek mindent tönkre, mert az ilyen dolgokat cselekvőkre bizony csak nyugodtan sújtson le a diktatúra vasökle.
Volt már ilyen próbálkozás, hiszen sokan emlékezhetünk még arra a jelmondatra, hogy : "Munkás ököl - vas ököl,- oda csap ahova köll!" Lehet, hogy pontosan itt történt aztán a hiba, hogy ti. nem mindig oda csapott a már megszületett "vasököl", ahova és amikor szükség volt rá. De ha tényleg odacsap a hatalom vasökle, ahova kell, akkor senki nem fog tiltakozni a diktatúra megléte miatt. Ha csak néhány olyan egyén nem, akiknek meg amúgy sem lehetne a kedvükre csinálni semmit, mert nekik egyszerűen lételemük a kákán is csomó keresése. Ők meg néhányan aztán csak hadd keresgéljenek, egészen addig, amíg a megfelelő helyre nem teszi őket a túlnyomó többség diktatúrája.
Reméljük, egyszer talán még erre is sor kerülhet. Bárcsak mielőbb idejuthatnánk!
PLAZMAHALMAZ.
