A címben a két felesleges "SZ" betű csak hibának tűnik a magányos "s"-ek helyett; de valójában szinte ezeké lesz a főszerep ebben a kis írásban.
Velem együtt biztosan minden rádióhallgató vagy TV-néző honfitársamat elfogta már néhányszor a tehetetlen mérgelődés, amikor olyan beszédstílust kénytelen hallgatni az egyes bemondók szájából, amelyet az utcán egy átlagosan művelt embertársunktól is megmosolyognánk.
De itt nincs a mosolygásnak helye, mert ők részben azért kapják a nem csekély fizetésüket, hogy legalább a magyar nyelv szavainak helyes kiejtését tanulják meg. Vagy ha erre alkalmatlanok, mert ilyen is előfordulhat, akkor ne a milliók által hallgatott médiumokban rontsák a mások hangulatát, vagy egyáltalán a levegöt, hanem menjenek el kisbírónak valamelyik falucskába, ahol a dobverés mellett még el lehetne viselni a beszédjüket. Igaz, ott is így kezdenék a mondandójukat, hogy "Kedvesz polgártárszak!", de ott talán tényleg csak mosolyognának, vagy röhögnének rajtuk egy jót.
Itt a rádiók vagy a TV-k előtt ülve azonban nincs kedve az embernek sem mosolyogni, sem nevetni, csak és kizárólag mérgelődni. Hogy ne mérgelődne a szegény áldozat, akinek ezt a beszédet hallgatnia kell, amikor minduntalan az jut az eszébe, hogy ez a nő meg hogy az Isten csodájába kerülhetett erre a helyre? Mert hogy az ilyen "pöszén" beszélők szinte kivétel nélkül a szebbik nem képviselőiből kerülnek ki.
A már említett áldozatok - már mint mi, a hallgatóság - azonban egyben arra is gondol, hogy hogyan lehetséges az, hogy mondjuk egy kőműves tanulónak is felvételeznie kell az iskolájába való beiratkozáskor, és legalább is annyit tudnia kell, hogy milyen egy tégla kinézete. Ennek a nőnek meg itt a mikrofon előtt úgy látszik nem kellett tudnia, hogy az "S" betű az nem azonos az "SZ"-el, ami ugye azért eléggé meglepő.
Válság ide vagy oda, ott azért még nem tartunk, hogy az olyan intézmények, mint a rádió vagy TV-studiók egy-egy nyelvészt ne tudjanak foglalkoztatni. Sőt! Meggyőződésem, hogy azok nélkül nem is működhetnének, mert végül is egy ország vagy mondhatni néha egy fél világ nézi, vagy hallgatja őket. Tehát tökéletesen biztos, hogy van ellenőrzés a bemondók felvételekor, hogy azok megfelelnek-e a nem is olyan alapvető követelményeknek.
De hát akkor hogyan lehetséges, hogy olyan beszédkészségű hölgyek kerülnek a mikrofonok közelébe, akiket azoktól messzire kellene zavarni, nem csak a halló, hanem a látótávolságon is kivülre?!
Van az MR-1-es főadón pl. egy olyan női bemondó, aki az összes írásjelre fittyet hányva olvassa be a pedig egészen biztosan helyesen leírt szöveget.
Minden lelkiismeretfurdalás nélkül összeolvassa az előző mondat második felét a következő mondat első felével. Hogy hol van pont vagy vessző, az őt egyáltalán nem érdekli, a hangsúlyozás szabályaihoz fogalma sincs. Így aztán nem csoda, hogy az ember néha nem is érti meg, hogy mire is akar kilyukadni ez a egyén, akinek -ha jól rémlik- valami Sz. Judit a neve!. És ez már évek óta tart!
Mindig várom, hogy valami hozzáértő csak megúnja már az igazán dühösítő egyénieskedéseit ennek az alkalmazottnak, de erre eddig hiába vártam. Az is lehet, hogy megvárják míg nyugdíjba megy, bár remélem, hogy ehhez már nem kell sok idő.
Szóval, egyeneszen isztenkáromlász az, amit egyeszek a médiában megengedhetnek maguknak a beszédjükben.
Megigérem hogy még folytatni fogom háborgászomat, de most egy kisz dolgom akadt, amit szikeresen szeretnék elvégezni. aztán majd visszajövök és tovább beszélgetünk.
PLAZMAHALMAZ.
